Elvesztettem, de reménykedem

2011 június 12. | Szerző: |

Az alapvető probléma a nőkkel, hogy
a többség igazából nem tud magával mit kezdeni, de ezt most nem fogom
kifejteni, inkább arról írok, hogy jelen pillanatban mi a legnagyobb problémám
a családommal. Szóval 40 éves vagyok, a nejem kicsit fiatalabb, lányaim 4,
illetve fél évesek. Eddig akár átlagos família is lehetnénk, de
sajnos/szerencsére a munkahelyem itthon van, ez pedig sokszor nagyon jó, de
időnként átok. Értelem szerűen a három gráciát borzasztó sokat látom és néha talán
pont ezért mennek az idegeimre. Nálunk nem működnek a szokásos klisék, mint
például apa fürdeti a gyerekeket, bár tündéri nejem szeretné és gyakran
példálózik fiktív, illetve valós pasikkal, akik így tesznek. Azt azonban
elfelejti, hogy azok a férfiak egész nap melóhelyükön robotoltak és velem
ellentétben nem tudtak napközben dadus és bébiszitter üzemmódba kapcsolni,
amikor anyának elintéznivalója akad. Márpedig anyának, ha tehetné, mindig akadna
elintéznivalója. Szóval eltérünk az átlagtól, ez van, ezt kell szeretni.

Ma, egy megvilágosodott
pillanatomban sikerült megfogalmaznom magamban, hogy mi hiányzik igazán. Nem a szex (persze az is, erről majd legközelebb), hanem a kommunikáció. Nyolc éve
vagyunk együtt és mindig beszélgettünk, főleg a napi történésekről, de sokat
tervezgettünk is együtt. Azon kívül, hogy a csajom volt, mellette a barátom is,
akit részben az első, egészben a második gyermek születésével elvesztettem.
Amint napközben kurta mondatoknál bővebb beszélgetésbe elegyednénk, nagyobbik gyermekem
azonnal megtesz mindent – általában hangadással –, hogy az anyja figyelmét
magára vonja, de ha véletlenül nincs itthon vagy éppen elfoglalja magát, akkor
a mini zendít rá borzalmas frekvencián. Fektetés után anyának általában még
dolgoznia kell hulla fáradtan és nincs szívem kurtítani a pihenésre szánt
idejét. Gondolom idővel változni fog ez a helyzet, de most kicsit elkeserítő.

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!