Súlyos kérdés

Ma sikerült vitába bonyolódnom a

fogyással és a túlsúllyal kapcsolatosan, szóval itt az ideje, hogy megosszam a

világgal a meglátásaim, hátha segít valakinek „megvilágosodni”. Mindenek előtt

szeretném leszögezni, nem a levegőbe beszélek, súlyvesztés terén megéltem már egyet-mást

az elmúlt években. Produkáltam olyan fogyást, hogy hanyatt esett a környezetem

az eredménytől, de sajnos hízás terén is van mit felmutatnom. Jelenleg

túlsúlyos vagyok, de normális ütemben fogyok.

A testükkel rengetegen elégetlenek, ez

köztudott, ahogy az is, hogy az emberek igen nagy százaléka elhízott. Lehet a

dolgokat szépíteni, mondogatni magunknak, hogy nehéz a csontunk vagy

boldogabbak vagyunk kövéren, de az egész csak önbecsapás. Nagyon sokat pedig

egyszerűen nem is hajlandóak észrevenni a felesleges kilókat, mást látnak a

tükörben, mint ami a valóság. Tudom, miről beszélek, én is ilyen voltam. Tehát

aki egy kicsit is gyanítja, hogy súlyfelesleggel küzd, az elsőként

bizonyosodjon meg a dologról. Kérje meg férjét, párját, barátnőjét, gyermekét,

hogy fényképezze le szemből és oldalról, minim 4 méterről (természetesen állóképpen

gondolkodjunk, ne legyenek levágott lábak, fejek, a teljes alak látszódjon, de

töltse ki a képet, csillár, éjjeliszekrény, perzsaszőnyeg nem kell a fotóra). Az

exponálás pillanatában a kamera nagyjából fejmagasságban legyen, tehát a kép ne

alulról készüljön (kövérít) és ne felülről (karcsúsít). Akinek nincs segítsége,

az nézzen ki magának például egy polcot szemmagasságban és készítsen időzített

felvételeket magáról. Hatásos még a videofelvétel is, ha van rá mód. Ha valaki

retteg a kamerától, folyton kerüli a családi felvételeket, az intő jel, nagy

valószínűséggel tudat alatt már szégyelli magát. Szóval, amikor elkészültek a

képek (majd elfelejtettem, ne takarja sok ruha a testet, legjobb szoros

fehérneműben pózolni), értékeljük ki őket. Elképzelhető, hogy elsőre letaglózó

lesz a valóság megpillantása, de ha a képek úgy készültek, ahogy leírtam, akkor

sajnos azok nem csalnak, lehet hinni nekik.

A fogyásra rengeteg tudományos és

áltudományos módszert találtak már ki, de én nem foglalkozom egyikkel sem,

inkább megpróbálom használni az agyam és nem becsapni önmagam. Szóval a tv

előtt ülve, nassolva nem nagyon lehet fogyni. Aki azt állítja, hogy egész nem

eszik semmit, mégis hízik, az valószínűleg hazudik. Igen, magának is. Nem értek

az anatómiához és hasonlókhoz, de kötve hiszem, hogy a semmiből tud zsírszövet

képződni. Az elméletem éppen ezért pofon egyszerű. Többet kell elégetni, mint

amit beviszünk. Lehet azt játszani, hogy egész nap a gép előtt ülünk (egyéb

okokból nem szerencsés) és alig eszünk valamit vagy rengeteget mozgunk és

közben letaroljuk a hűtőt, a lényeg mindig az arányon van. Nyugodtan

zabálhatunk mindent, ha utána ledolgozzuk. A legegyszerűbb azért lecsökkenteni a

liszt illetve a cukorbevitelt és növelni a mozgással töltött időt. Persze tudom

én, hogy ezt azért mégsem olyan egyszerű, mert a krémes finom és elfogyasztása

örömet okoz, futni, úszni, sétálni pedig unalmas és fárasztó. Éppen ezért

érdemes először agyban eldönteni, hogy tényleg fogyni akarunk. Ez könnyűnek

hangzik, de borzasztóan nehéz. Érdemes találni valami inspiráló célt. Mondjuk,

nem akarunk magas cukorszintet, ami tönkre vágja sorba a szerveinket vagy magas

vérnyomást, ami szintén nem egy testbarát dolog. Magyarul nem akarunk a

lehetségesnél jóval korábban távozni a másvilágra. De az is jó motiváció lehet,

hogy újra tudjunk randizni – mert azt túlsúllyal borzasztó nehéz – és eséllyel

pályázhassunk a jobb darabokra, legyen szó akár lányokról vagy fiúkról.

Még valami a végére. Az első hét nagyon nehéz és

általában nem történik semmi. A második sem sokkal jobb, de amikor a mérleg

egyre kisebb összegeket mutat, az eszméletlenül fel tudja dobni az ember

hangulatát.

Címkék:
Tovább a blogra »